Önpárbaj

Szándékosan, merő önáltatásból

húzom az időt;

s remélem kiegyenesedik

gondolataim spirálja,

ami  feledteti a tiltott képet:

a pusztán vadlóként ágaskodó

bimbót, amiben az öröm tombol.

Illúzió!

Valónak vélt illúzió,

az vagy csupán;

vágyaim éltetnek, s fantáziám kiszínez;

csalfa e látomás, s bizonytalan ez állapot:

látom benned vagy beléd látom

azt a valamit?

Elszédítő kérdés.

A válasz elveszejt vagy mennybe repít.

Láthatod, önszelídítő tettekre vetemedem.

Elfogadott csatornát keresek

veszélyes ösztöntörekvéseimnek;

elpárologtatni igyekszem,

mi tömörödik, s dúl bennem szüntelen;

ami el nem hagy, csak kínoz,

és egyvégtében a rosszra ösztökél.

Tudom, a valóság lenne a gyógyszer,

de az túl távoli,

nincs más, mint azt, hogy „lehetne”

közelről átélni.