Sínpár nyomait követve utazunk,
Az ablakon túl tovasuhan ház s halom
Van, ami mégsem változik:
Az élet örökké cipelt hívság és fájdalom.
Nézem, ahogy a fák az élet felé törve
Töltik be a teret
Felismerem, mégis tagadom:
Létezésem a Semmibe igyekvő menet.
Látom, őzek rohannak a hajnalpír alatt,
Madarak reppennek fel, s szállnak széjjel;
Álmokkal indultam el egykor - még egyben,
Most szomorúan szóródok szét a szélben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése