Ők, nemzetiszocialisták

"Mi, nemzetiszocialisták mindig nagy büszkeséggel gondolunk 1945. február elsejére "

    A mai bejegyzésemet a "világot fojtogató sötét erő", a humanista felfogás forrásából fakadó aggodalom ihlette.
Február 11-én tartották ők, nemzetiszocialisták a "becsület napja"-ként emlegetett megemlékezést. A szónokok beszédeikben biztosították egymást arról, hogy mindannyian olyan "turáni és germán harcos gént" hordozó személyek, akik szándékuk szerint "a fehér fajt újra a világ urává fogják tenni".
A Youtube-on végig lehet nézni az ünnepségről készült videót, amit én (amolyan úri passzióból) meg is tettem.
   Amúgy az egész, csekély számú műkedvelő részvételével megrendezett katonai parádénak tűnt, amit minden további nélkül el lehetne könyvelni kedélyes hétvégi mulatságként, ha éppen nem elevenítene fel (finoman szólva is) baromi borús időket, valamint a legerőteljesebb, frusztrációból fakadó eszmét.

Persze a résztvevők, valamint a velük gondolkodók ezen időszakot egyáltalán nem borúsnak írják le, hiszen az általuk ünnepelt, 35 000 halottal járó Budai várból való kitörést is "az egyetemes emberi értékek győzelmeként" értékelik. Ők úgy látják, a becsület, a hűség, a bajtársiasság szelleme ülte győzelmi torát azok élettelen teteme felett, akiknek végleg beletörött a bicskája a kitörés hőstettébe.
Véleményem szerint, alapvetően egy eltorzult gondolkodású és végletesen frusztrált akarnok komoly fertőzési rátával bíró eszméjének estek áldozatul ezek a szerencsétlenek, kiknek sarokba szorítva más lehetőségük nem volt, mint az önmegadás vagy megpróbálni a lehetetlent.

    Olykor puszta tájékozódási kedvtől vezérelve (ezt nevezem én úri passziónak) felkeresem azokat az internetes oldalakat, ahonnan ennek a megemlékezésnek a közönsége is verbuválódik. Ott például olyanokat lehet olvasni, hogy Szálasi Ferenc volt az utolsó törvényes magyar államfő, valamint a II. Világháború nem volt más, mint Európa bolsevizmusellenes keresztes hadjárata.
A Szálasival kapcsolatos, abszolút abszurd kijelentéssel nem kívánok foglalkozni. A keresztes hadjárat viszont már érdekesebb, hiszen képzeletem mozivásznán felettébb kifejező képek jelennek  meg eme felvetés kapcsán.
    Látom, ahogy a büszke tartású Krisztus, karjait a mellén összefonva bólogat, ahányszor csak tarkón lőnek egy zsidót vagy más, a "tiszta fajra" káros elemet, majd elégedetten csettint nyelvével német bajtársaink minden egyes fajvédő kényszersterilizálásnál, illetve amikor kegyes eutanáziát alkalmaznak egy-egy félkegyelműn.
Még egy hasonló kép tolul elmémbe: ahogy Jézus láthatatlan érintése bátorítást nyújt a nemzeti érzéstől túlfűtött hungarista egyének számára, nehogy azok keze megremegjen a ravaszon, mikor éppen a haza, a nemzet, a faj, a család és Isten mocsokból való kiemelésén dolgoznak.
Nem vagyok gyakorló keresztény, de Krisztus alakja nem háborús uszítóként tűnik fel előttem ...

    Most egy kicsit szeretnék elmélázni az egyik Hitleri  nagy "vívmány", a biopolitikai (értsd fajtisztító) alapon történő állampolgári differenciálásból eredő következményeken, amin talán e találkozó résztvevői nem merengtek el elég mélyen.
Természetesen én sem kívánom teljességében feltárni a náci eugenika (mert erről beszélek) kérdéskörét, csupán néhány fontos vonatkozásra szeretném felhívni a figyelmet. És hangsúlyozottan csak a saját fajon belüli dúlásra figyelmeztetnék, s eltekintek attól, amit a náci felfogás jellegzetes szóhasználata a "genetikusan idegenszerű fajok" kiiktatásának nevez.
    A nemzetiszocializmus által alkalmazott elképzelés szerint a német népet nem független individuumok alkotják, hanem az egyetlen élő testként fogható fel. Ebből következően jön létre a faji állam ideája: egy faj, egy nép, egyetlen test. Ebben a testben az egyének csakis mint alkotórészek kapnak szerepet, amiket hasznosságuk (szaporodó-, munkavégző-, harcászati képesség), alapján ítélnek meg. Aki egyik szempontnak sem felel meg, az a faj degenerációját és egyben a "leglegleg" árja kultúra értéktelen szégyenfoltját jeleníti meg, azaz minden további aggály nélkül kimetszendő a néptestből.
    Ez a kimetszés az aktív eutanázia volt, aminek 70 ezernél is több német állampolgár esett áldozatául. Ezek között elmebetegek, homoszexuálisok, súlyos alkoholisták, de gyermekek vagy öregek is voltak, illetve olyan személyek, akiket az akkori náci orvostudomány menthetetlennek és ezáltal felvállalhatatlannak ítélt meg.
    A "fajvédelem" másik módszere volt a kényszersterilizáció, ami azokat sújtotta, akik kártékony fiziológiás tüneteket mutattak, azaz úgynevezett örökletes betegségekben szenvedtek. Akkoriban az orvostudomány jelentékeny elmaradásban volt a maihoz képest, ezért ilyen "örökletes" kórnak tartotta a mániás depressziót, vagy éppen megállapított örökletes vakságot és süketséget is. A sterilizáció fajnemesítő áldását végül majd' fél millió ember élvezhette.

    Mindezeket pusztán azért írtam le, mert nem vagyok (természetesen nem is lehetek) meggyőződve arról, hogy a Normafánál rendezett megemlékezésen megjelenő, önmagukat harcos fajvédőnek vélő résztvevői között, esetleg családtagjaik, barátaik, gyermekkori pajtásaik, "jófej" kollégáik, példaképeik, kedves szomszédaik, kutyasétáltató cimboráik, és más számukra nem közömbös személyek körében nem találnánk olyanokat, akiket ez a radikális biológiai szociálpolitika a tiszta fajt szennyező, úgynevezett károkozó elemként detektálna, s ítélne emiatt halálra.
Ugyanis a nemzetiszocialista párt iránti valódi elkötelezettséghez nem volt elég a személyes döntés, elkerülhetetlen szükség mutatkozott a faji tisztaság, a biológiai megfelelés igazolására is. És mivel ők, nemzetiszocialisták, ezt a pártot, és ennek eszményét istenítik, ezeknek a kitételeknek nekik is meg kell felelniük. Ebben ez a felfogás nem ismerhet el apellátát anélkül, hogy ne köpné szemen saját magát.

    Vajon bírják-e ezt a faji kitűnőséget eme személyek? Elgondolkodtak-e valaha azon, hogy képesek lennének-e elviselni (sőt ugyanilyen kritikátlan magabiztossággal támogatni) valamelyik hozzátartozójuk kiiktatását az egységes élő testként létező nemzetből?
Vajon tudják-e ezen, magukat nemzetiszocialistaként meghatározó elemek, hogy miért nem akarnak létezni önálló egyénként, s hogy mi szükségük van egy mesterségesen homogenizált egységhez való tartozásra?

    Tehát az jól látszik, hogy ők, nemzetiszocialisták egészen jól boldogulnak a bűnösök - legyenek azok személyek vagy akár gének - harcos artikulálásával, de vajon ugyanilyen erős oldaluk az önvizsgálat is? 
Biztos, hogy ők, nemzetiszocialisták nem lennének potenciális áldozatai a rendszernek, aminek restaurációjáról álmodnak?

   Bennem valamiért az a képzet vert tanyát, hogy ők, nemzetiszocialisták nem gondolták ezt igazán végig. Én leginkább a más kiutat nem talált, frusztrációból fakadó rombolási vágy kifejeződését látom ebben az attitűdben.

    Az ehhez kapcsolódó zárógondolatot Jean Paul Sartre-től kölcsönzöm, aki az antiszemita szemléletmód kapcsán leírja, hogy az abból indul ki, hogy a világ alapvetőleg jó és teljes, pusztán bizonyos elemek beszennyezik azt. Az antiszemita tevékenysége tehát nem áll másból, mint ezeknek az elemeknek (a zsidóknak) a megszüntetéséből, s ezért nevezi ezt az attitűdöt Sartre (véleményem szerint helyesen) passzívnak. Aktív akkor lenne, ha az antiszemita ügyködése mögött az a kívánalom húzódna meg, hogy valami hozzáadott értéket, valami újat hozzon létre.
    Éppen ezért van végzetesen szüksége az antiszemitának a zsidóra. Nélküle  már nem lenne más, csak egy átlagos polgár, egy pék, egy asztalos, egy orvos, vagy egy vállalkozó. A zsidók nélkül máris oda lenne a közös jó célért való küzdelem izgalma, a kiválasztottságérzés, arról nem is szólva, hogy onnantól kezdve felelősséggel kell tartózniuk saját életük alakulásáért is.
   Persze mindig lehet újabb és újabb bűnbakot találni, de ebben az örökös, a hibást kereső keringőben benne viseltetik az a veszély, hogy az egykori bűnbak-vadász társak, más célpontot nem találván, egymásra emelik fegyverüket.

    De valószínűleg ilyen távlati szempontokkal nem bíbelődnek ennek az alapvetően szenvedélyből, s nem racionális megfontolásból fakadó attitűdnek a képviselői.
Volt egy molinó ezen a rendezvényen, ami ugyancsak azt üzente számomra, hogy nincs ez az egész teljesen átgondolva.
A következő felirat volt olvasható szöveten: "Emlékezz a hősökre kik életüket adták/ mások szabadságáért vállalták/ A HALÁLT".
Igen így, vesszők nélkül.
Talán ha még egy kicsit elméláznak rajta, ha összedugják a fejüket...






Talán...