Micsoda tökéletesen funkcionáló elmebaj!
Milyen önleplező, praktikus pszichózis!
Amolyan öntetszelgő humanista cukormáz.
Állok - szemközt végeláthatatlan birkaszemű embernyáj
és pátosztól hevülten győzködöm őket
(vagy inkább önmagam?):
jelentősebb sorsra hivatott intellektusok ők -
csalárdan a tékozlás útjára vezetve.
De e tömeg úgy folyik el mellettem,
ahogy követ öleli közre az áradó víz,
csak nem oly puhán, befogadóan, nemesen,
inkább megállíthatatlanul, bugyután; vakon, ám buzgón -
saját biztonságukat a másik hátán meglátva.
Keserű e kép: a hiábavalóság élménye.
Hamvamba hullok.
Onnan kell feltámadnom,
poraimból újra és újra Főnixé válnom,
s örökké visszatérni önnön tragédiámhoz.
Ez minden:
Létem végéig ismétlem porba veszésem,
s feléledésem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése