Schmitt Pálra fröcsögök (pedig nem is vagyok tollforgató terrorista ; talán ha nyikhaj vagy senkiházi, ez majd kiderül)

Kárpát-medence becses földjének Plagi bá’-ja, akitől egy ország tanulhatta meg, hogyan nem lehet kisdoktorit írni, újra itt van.

Schmitt Pál, az államelnöki negatív nívó megteremtője, most visszatért, hogy magához vegye jól megszolgált járandóságát, „ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár” alapon.

Ő az, ki legkitűnőbb példája annak, mert ő emelkedett legmagasabbra, hogy e derék hazában minél súlytalanabb valaki, annál feljebb szállhat. Lufikultúra – ahogy Gerő Andrástól hallhattuk.

    A lufikultúra mai változatában, a magát posztmodern betyárvezérnek láttató, egyébként totális kontrollt gyakorló Orbán Viktor, az agymételyező „kurucos” propagandájához, valamint az európai „labancok” ellen (fakarddal) vívott harcához követeli meg az aggálytalan lojalitást. Mindezért amolyan jól fizető politikusi életpálya-modellt, kvázi felemelkedést kínál cserébe.

Ebbe a szavazógombokat parancsra nyomogató, a centrális erőtér hívószavait vég nélkül hajtogató bioszerkezetek papagájkórusába, (jó lufiemberként) bekívánkozott Schmitt Pál is.

Elnyerte a bebocsátás kegyét. Neki nem gombot nyomogatni, hanem aláírnia kellett.

Meglátszik, hogy egykori sportemberről van szó, nagyon fitten csinálta végig a törvénykezés ámokfutását, fergeteges tempóban járt kezében a toll.

    És most itt áll az ajtóban, az öntudatos kuncsorgó tekintetével néz egyik főnökére (mert másik főnöke maga a Jóisten), zakója belső zsebében ott lapul legendássá lett pennája, az álamfői gojóstol, és tartja cinkos markát az orbáni júdásforintok reményében. Mit reményében? Hisz neki papírja is van róla; ő maga írta alá. Ettől lesz az egésznek olyan nagyon magyaros a bukéja.

    A sors kiszámíthatatlansága folytán, 10 nappal a plágium-botrány kirobbanása előtt, 2012 január elsején lépett életbe az a törvénymódosítás, ami arról rendelkezik, hogy történjen bármi ezzel az emberrel, érjen bármilyen szánalmas véget karrierje az „emberek embere” pozíciójában, az utolsó lélegzetvételéig biztosítva legyen számára a nagy lé (havi másfél milka), az állami négy kerék, a titkárság, illetve az ex-elnöki rezidencia. Tehát a juss.

Schmitt Pál úgy véli, nem csak aláírta, de rá is szolgált ezekre a juttatásokra. Főnöke és istápolója (és nagyon úgy tűnik, kihasználója és lejáratója) pedig ezzel kívánja honorálni azt a kifogástalan szolgálatot, melyet azzal tett a nemzetnek, hogy kritikátlanul aláírt mindent, amit csak elé raktak.

      Egyébként nem lenne semmi probléma ezzel a bőkezű jutalmazással. Teljesen jogos illetménye ez egy országot a világban reprezentáló köztársasági elnöknek. Csak éppen Plagi bá’-nál egy kicsit elcsúszott ez a dolog. Vagy inkább ő maga hasalt el elég csúnyán, méghozzá az igazmondás vizsgáján. Keresztényi szófordulattal élve, eltévelyedett lelke beleveszett a bűn posványába.

Nota bene: ez azért nem olyan nagy ritkaság. Mindannyiunkkal megesik néhányszor (vagy éppen rengetegszer) életünk során.

Persze, sokkal érzékenyebb a dolog, ha egy olyan személy keveredik násztáncba a bűnnel, akinek - elvileg – Krisztus tanai vezetik élete hajóját, és aki mindössze két főnököt ismer el maga fölött, amiből az egyik a Jóisten.

Aki cölibátust prédikál, legyen maga is szűz!

 

    Egyébként is érzek némi disszonanciát Schmitt Pál két, magának választott főnökének karaktere között. Arra gondolok, hogy az egyik, az „itteni”, saját maga által deklaráltan mást mond, mint amit tesz. Ehhez képest az Úrra inkább a szavatartás jellemző.

    Szögezzük le mindjárt, hogy „SP” földi főnökétől, lévén politikus, egyáltalán nem meglepő, ha tettei sok esetben köszönő viszonyban sincsenek szavaival. Ilyen a politika, zengi a közhely. Bárcsak más lenne – súgja a vágy.

   Talán Schmitt Pál, eddig fel nem ismert szellemi nagysága, éppen e két főnök ellentétes természetével való együttélésben mutatkozik meg a maga teljességében. Bármilyen álságosnak is tetszhet egy kívülálló számára a földi főnök árnyékában szenteskedve a Jóistenhez fohászkodni, úgy tartom, végül is ez „SP” magánügye. Ami viszont nem az, sőt, igen széles körű hatással van az ország életére, hogy elvállalta a Nagy Aláíró, az Alkotmányozás Hajthatatlan Hajtóművének szerepét; ez egyébként sok mindent tollba mond a személyiségéről. Ezzel nagy sikerrel zúzta le reputációját abba a mélységbe, ahol jelentősége már csak egy fröccsentett műanyag kulcstartófiguráéval mutathat egyenlőséget. A kulcs, amin szegény pára lifeg, természetesen a Kormányfő zsebében lapul.

Nem más volt ő, mint dísz a golyóstollon.

Na, még egyszer: lufikultúra.

    Schmitt Pál pontosan olyan jellemző eleme a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER), mint egy „sufnituningolt” Lada visszapillantó tükrére aggatott plüss dobókocka-pár. Nekünk pedig, akiknek valamiért ebben a verdában kell utaznunk (tán mert ez a fura autó a mi hazánk is), baromi ciki és kényelmetlen mindez.

    De mit tehetnénk? Ezzel az autóval kell szelnünk az (egyelőre) európai utakat, hiszen együtt kell működnünk a nemzettel.

 

    Mint láthatjuk, „dobókocka fejű” Plagi bá’ eléggé harácsoló egy kulcstartófigura. Van plüss a pofáján, az biztos!

Mit neki, a hónapokon át tartó kamuzása a „legjobb tudása szerint” megírt kisdoktorijáról, a nem egy esetben alkotmányellenesnek bizonyult, vakon (vagy éppen a főnökkel történő összekacsintás alatt) aláírt törvények, a magyar nyelv ápolása érdekében végzett kontár „nyelvújítása” (álamelnök, ártatlanság védelme), azaz a vitathatatlan, bombabiztos bukás, ő mindezért jutalmazást vár. Hiszen aláírta vagy nem írta alá? „Ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár”, nem igaz?

    De, ha megmerítkezünk egy kicsit a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vizében (más néven centrális erőtér, más néven Schmitt Pál földi főnökének akarata), és onnan kortyoljuk szellemi szomjoltónkat, az egész sokkal logikusabbnak mutatkozik.

Az ország totális kontrolljához magának teljes körű jogot vindikáló úr, azaz Schmitt Pál földi főnöke, olyan embert AKART az úgynevezett legfőbb közjogi méltóság posztjára RAKNI, aki mindent (de tényleg mindent) aláír, valamint azt, úgy és akkor tesz, amit, ahogy és amikor ő AKAR. Az utóbbi két év tapasztalatai vitathatatlan tisztasággal mutatják meg, a centrális erőtérnek nevezett patológiás tünetegyüttes kiagyalója nagyon tud akarni. Mindent, ide, most, nekem – e négy szó bűvöletében alkotta meg rendszerét.

    Schmitt Pál földi főnöke úgy irányította akaratának erejével Schmitt Pált, hogy annak láttán bármely hipnotizőr elégedetten csettintene nyelvével. A hipnotizőr és a lufikultúrában fúvódott hipnotizáltja, titkos, mefisztói egyességben rögzítette, „mi jár” a láthatatlan akaratmadzagon való függésért.

Egyébként Schmitt Pál főnöke a mefisztói alkuk kapcsán szavatartó ember – talán éppen emiatt választotta urának, parancsolójának és persze, hipnotizőrének az emberek ex-embere. Mert jól fizet.

Abból, amit most művel, arra következtetek, hogy „SP”-nek nem kellett hosszas éjszakai hánykolódás mellett győzködnie magát arról, aláírja-e ennek az ördögi alkunak a kodifikált változatát, vagy sem. Nyilván a mondást is ismeri az elszálló szóról, illetve az írás „megmaradó” természetéről.

Élelmes telhetetlensége azt üzente számára, úgy biztos, ha papírja van a Kísértővel kötött megegyezésről. 

    Ez a stílustalan, félrebeszélő lózunggyár, az egész nyálverő magyarkodásával, szóval ez a kicsinyes, a magyarokat jellemző provinciális gondolkodásra rájátszó elmebeteg kuruckodás, Plagi bá, az ő főnökei, a kupeckedő alkuk, a NER elnevezésű néphülyítő betegség, a lufikultúra, és az összes többi téboly-elem, nem érdekelné a fenét sem, ha nem felettünk és a mi kontónkra csinálnák ezt a világra szóló Nagy Magyar Show-t.

De úgy hozta az isten verte magyar sors, hogy Schmitt földi főnöke lett a mi főnökünk is. És ha valaki, hát ő nagyon AKAR főnök lenni. És ÖRÖKKÉ az is AKAR maradni.

    Talán az lenne a legjobb, ha ő is megtalálná a maga kísértőjét, akivel aláírnák a maguk paktumát, aztán tovahaladna valahová (esetleg a pokolba?), ahol kevésbé van hatással a magyar emberek (zemberek?) életére. Fizetnénk neki ezért. Még ennél is többet. Sokkal, de sokkal többet. Csak vissza ne jöjjön.