Magyar Meló

Egy óvatos hirdetés jelent  meg egy nem túl nagy példányszámú lapban:

Európai Uniós munkahelyre keresünk munkavállalókat! A feladat: árokásás.

Bejelentett, jól fizető állás! Nem gyarmatosítás céljából!!!

Jelentkezni: Üveg Fülöp, tel: 892-1456-1920

 

    A két "felszerszámozott" hazánkfia készen állt, hogy belépjen a munka (nyugati) világába. Egymás mellé osztották be őket, hiszen a közös kultúra javítja a munkamorált.

Nem genetikusan, de valahogy a szociális természetükből fakadóan bizalmatlanul viszonyultak egymáshoz. Ahogy illő ez a Kárpát-medencében. Aztán miután fény derült az ultra-polarizált pannóniai politikai palettán való elhelyezkedésükre - ami követve a honi igazság számmisztikáját, már a harmadik órában megtörtént -, beszélgetésük a "nemzeti minimumra" egyszerűsödött. Mondhatni, akár a honi Alaptörvény, úgy szökkent szárba ott,  idegen földön az a kifinomult érvrendszerre épülő, a sajátos magyar demokráciára összetéveszthetetlenül jellemző vitakultúra.

- Bal - vágta oda a kapát az egyik.

- Jobb - így a másik. 

Kezében az ásó hasította a nyugat földjét.

- Tisza! - mondta türelmetlenül ez.

- Károlyi! - felelte rá dühödten az.

- Hatalmat az Egyháznak! - követelte ez.

- Szekularizáció! - figyelmeztetett az.

Egyre erősebben vágták földbe szerszámaikat.

- "Oszt jónapot!" - kérte számon az.

- "Bélelt" Nokia-dobozok! - érkezett a válasz.

"Mélyül" a politikai vita. Magyarosan mélyek az érveik.

Világi mély már az árok. 

- Plagi bá'! - emlékeztetett az.

- D209! - replikázott ez.

Omlik a föld, nagy az árok.

- Kossuth! - kiáltotta érvét az.

- Széchenyi - vágott vissza ez.

- Kertész Imre - üvöltötte az. 

Már nagyon széles az árok.

- Wass Albert! - ordított át a túloldalra ez.

- Jobb! - süvölt oda ez.

- Bal! - süvölt vissza az.

- Jin! - sivított bele a levegőbe az. Nyakán kidagadtak erei.

- Jang! - fröcsögte vissza teli torokból ez.

Egy pillanatra csend ereszkedett az árokra. Azt nem mondom, hogy elgondolkodtak az ásók, mindenesetre némán meredtek egymásra. Csak álltak ott egy rövid ideig, levegőbe emelt szerszámokkal óvva saját árokpartjaikat, miközben a homály tüzével az "áruló" bélyegét sütötték a másikra. A fejük felett elszálló turul hozta vissza ihletüket.

Jobb! - csapta oda az ásót ez.

Bal - surrant a kapa annak a kezében.

Jobb!

Bal!

Jobb!

Bal!

Jobb!

Bal!

Jobb....

Bal....

Jobb?

Bal?