 |
| portré a hatalom disznójává lett kisgömböcről |
Az egyik valószínű
párhuzamos-világban Kis-Tóth Károly halk rádiószó mellett, kedvenc szerzőjének
nyomtatásban is megjelent naplóját olvasta. Rádiója egy könnyed szonáta kellemes
hangját csobogta ki magából.
KáTéKá, ahogy barátai
nevezik, a következő Márai-sorokban volt intellektuálisan elmerítkezve:
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen,
megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a
jobboldaliság címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint
keresztény magyar ember előjogokkal élhet a világban; egyszerűen azért, mert
keresztény magyar úriember, joga van tehetség és tudás nélkül jól élni,
fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, nem keresztény magyar úriembert,
tartani a markát, a keresztény magyar markába baksist kérni államtól,
társadalomtól, kitüntetést, kivételezést az élet minden vonatkozásában.
És akkor a hallgató szempontjából a lehető
legváratlanabb, a zeneszerzőéből a legilletlenebb pillanatban, két szorosan
összetartozó hang között, egy hangszeres futam legizgalmasabb részén,
tulajdonképpen a kellős közepén, az audiális élvezetek csúcsán, megszakították a
szonáta elmesimogató dallamainak sugárzását. A jelek szerint, a semmilyen
esztétikai skrupulussal nem bajlódó rádió-technikus egyetlen mozdulata elegendő
volt ahhoz, hogy a zene végtelen univerzuma, egyetlen pillanat alatt, egy
hangtalan szingularitásba zuhanjon vissza.
-
Neobarbárok! –
mordult fel magában KáTéKá, de zsörtölődését belefojtotta a zene után azonnal
megszólaló hírbemondó; a „hang, amely már mindent elmondott”.
Breaking News! – kezdett bele.
Néhány perccel ezelőtt jelentették be a Magyar
Nemzeti Csatornán, hogy három plusz három napos közmunkára ítélték
Istent. Az Új-Magyarország Királyi Kúriájának nem túl meglepő
ítélete azért született, mert habár a Himnusz első sora arra kéri Istent, –
idézem – „áld meg a magyart!”, az Úr
ezt (legalább) egy alkalommal bizonyítottan elmulasztotta teljesíteni. Az
„isteni mulasztás”éppen annak a fontos világbajnoki selejtező mérkőzésnek a
napjára esett, amely egyben a vadonatúj Magyar
Nemzeti Stadion megnyitója is volt. Mint arra mindannyian emlékszünk, az
összecsapáson a magyar csapat könnyed vereséget szenvedett Izrael válogatottja
ellen. Ez a nemzeti traumaként megélt vereség verte ki a biztosítékot az ország
uralkodójánál, aki rögtön az esemény után, személyesen szólította fel azonnali és
hatékony intézkedésre az illetékes hatóságokat.
Isten – fontos elfoglaltságra hivatkozva -
nem tudott a tárgyaláson megjelenni, így ott a Szent Szellem képviselte.
Távollétében az ügyvédje azzal érvelt, hogy az idézett napokon Ázsiában
tömegkatasztrófa volt, ami az elképesztő méretű „Vörös Sárkány”cunami képében
söpört végig a dél-keleti partvidéken. Az ügyész nem tartotta elfogadhatónak az
érvelést, sőt, demagógiának nevezte, majd a magyar király Őfelsége, I.
Orbán mély szakrális igazságot megfogalmazó szavaival érvelt: „Még Ő sem teheti meg, hogy egy ilyen fontos
mérkőzésen elhagyjon bennünket. Ekkor még Ő sem fordíthatja el fejét. Oszt jó
napot!”. A vádbeszéd végén a Királyi
Legfőbb Ügyész ismét tolmácsolta Orbán
király együttérzését a több százezer halott hozzátartozói, illetve az
otthon nélkül maradt mintegy három és fél millió ember felé.
A bíró döntése értelmében, a „plusz három”
napról maga I. Orbán fog döntést
hozni annak alapján, milyennek ítéli meg Isten közösségi munkáját. A híradások
szerint, a bejelentésnek óriási az égi visszhangja: mindenhol ezt zengik a
mennyek kürtjei.
A Kopt Keresztények Köre (KKK) és az Eredeti
Mária Országai Tömörülés (EMO-Tömörülés) máris közösen megfogalmazott nyílt
levélben fordult a Mennyország lakosaihoz. A fogalmazványukban arra kérik őket,
bojkottálják minden magyarországi megjelenésüket, különös tekintettel a
spiritiszta szeánszokra, egyházi misékre, misztikus látomásokra valamint az
álmokra.
Az EMO azonnali támadása
egyáltalán nem meglepő, hiszen a tömörülés tagjai azóta néznek sanda szemmel Új-Magyarországra, mióta az kizárólagos
jogot formált a „Mária Országa” kitüntető címre. Leghevesebben azt kifogásolják,
hogy a Magyar Királyi és Szakrális
Igazságok Minisztériuma, valamint a Táltosok
Tanácsának közös döntése hamisítványnak nevezte azt a nyilatkozatot,
amelyet állításuk szerint, maga Szűz Mária bocsátott ki a témával kapcsolatban,
és amivel azt kívánta tisztázni, hogy Magyarország csak egy „Mária országai”
közül. Az ügyben per várható.
Az Úr ügyvédje, az elmarasztaló ítélet
kihirdetése után, indítvánnyal kereste meg az illetékes magyar szerveket,
amelyben a Himnusz első, Istenre vonatkozó sorának megváltoztatását kéri.
Az ügyben egyedüliként döntési hatáskörrel
rendelkező Magyar Nemzeti és Királyi Hivatal (MNKH) szóvivője kijelentette, az
indítvány már a király asztalán van, de ahogy fogalmazott: „nem sok jót jósolok neki”. Ebből arra
következtethetünk, hogy Orbán király
nem kíván lemondani Isten napi áldásáról.
Természetesen, ahogy megkapjuk az MNKH hivatalos állásfoglalását,
részletesen fogjuk taglalni a kérdést.
Addig is nincs más hátra, ha akarja, ha nem,
Istennek áldania kell a magyart.
A rádióstúdióban a technikus unottan nyúlhatott
a gomb után, amely a „hangok ősrobbanásának” erejét uralta. Kifejezhetetlenül
rövid idő múltán már tágulni kezdett az imént létrehozott, hangelnyelő szingularitás,
és KTK körül ismét kibontakozódott a zene kozmoszának jótékony burka.
Semmiféle érezhető hatást
nem tett rá a beolvasott hír. Már szája játékos szegletét is alig-alig
biggyesztették le az efféle történések. Ennek kapcsán mindössze azon merengett el
néhány bágyadt pillanatig, vajon edzetté, avagy érzéketlenné tette őt alig
élhető, ám kierőszakoltan közkedvelt világa. A válasz helyett felötlött benne
korának kánona, ami a vég nélküli ismételgetés által vált kikerülhetetlen
nemzeti igazsággá: a királlyal kapcsolatos bármely hír, előbbre való minden
más hírnél.
 |
| Márai Sándor |
Mit tehetett volna KáTéKá,
olvasta tovább Márai 1943-1944-es Naplóját:
„Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a
fajta nem tanul, soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy
befolyásuk nálunk, addig Magyarország nem lesz nemzet.”
Kis-Tóth
Károly becsukta a könyvet és letette maga mellé a díványra. A zene habjaiban
fürösztve magát, már azon tanakodott, legyenek bár Márai Sándornak remek és időtálló
meglátásai, de létezik egy időtlen, vak-akaratban tobzódó kisgömböci mélység,
ahol az ő lényeglátáson edzett éles pillantásai is csorbát szenvednek.
Végső soron, nem is sci-fi ponyvák szerzőjeként
kereste a kenyerét, zárta le magában a gondolatot KáTéKá.
