Reggel korán kelt. Sokkal korábban, mint az utóbbi időben
bármikor. Igazság szerint már jó ideje nem dobta ki magából az ágy ennyire
hamar. Alaposan, mégis gyorsan megmosakodott, hogy kellően elmerülhessen a
ruhaválasztás mágiájában. Mindennél fontosabbnak érezte, hogy a lehető legjobb
színben mutatkozzon, ha megérkezik Ő. Az elfogadás tekintetének jutalmazó simogatását
vágyta.
Elkészült.
Nett, csinos, jól fésült volt. Teljesen eltelítette a várakozás izgalma – aminek
magjában az elismerés hiányának félelme pulzált. Attól rettegett, hogy vajon mit fog hozzá
szólni „Ő”. Ő, akinek nevét sem szokta kimondani, csakis a legnagyobb titokban,
és csupán önmagának, leginkább akkor, amikor egyedül van.
Úgy
bánik a névvel, ahogyan a zsidók istenük nevével. És tulajdonképpen nem csak a
nevével bánik „úgy”… Őt magát is istenként kezelte – aki büntet és jutalmaz. Istennek,
aki mellett eltörpül, akinek kiszolgáltatott.
Tehát
magát Istent várja. Godot várja.
Olvasta
ugyan Beckettet, mégis reménykedik, az ő Godot-ja más, mint Beckett-é. Az ő
Istene eljön. Nem mindig, nem bármikor, nem amikor megígérte neki, nem, de
valamikor eljön. Most, most meg fog érkezni, kellett remélnie.” Már majdnem
annyi az idő. Nemsokára itt lesz.”
A
percek azonban sebesen teltek, Godot azonban nem jött. Csak várt, várt és várt. Ahogyan ott állta az
áramló idő valóságosan igazságos, mégis viszonylagosan kegyetlen rohamait, a
reménytelenség mindig torkos vasgyomra felemésztette szépen kimunkált reményeit. Gondosan vasalt ingje és nadrágja elkárhozott
a ráncok és gyűrődések pokoli kavalkádjában.
A
várakozó örömöt leigázta az önostorozó vád. Hibákat keresett. A saját hibáit.
Azokat, amiért már megint nem jött el hozzá Ő, amelyek miatt vezekelnie kell.
Amiért ez a szorongató hiány és a belőle fakadó fájdalom a sorsa. Ennek az önbántó kutatásnak a bódulata szédítette
bele aztán a kételyek fekete kútjának mélyébe.
És
amikor lelke már ott volt lenn, a vakságban, ahol megélhette önnön
értéktelenségéből fakadó fájdalmának teljes spektrumát, teste a kanapéra rogyott.
Egész
sokáig feküdt ott, teljesen elernyedve. Apja azonban később sem érkezett meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése