A réten

     Honnan is kezdjem? Mert nem szeretném nagyon megvariálni, és valami, egyébként a racionalitás szálán függő, mégis túl távoli dologgal kezdeni. Inkább az egyszerűség sárga köves útján haladva, belevágok a történetbe onnan, hogy a minap betértem egy teljesen közönséges külvárosi italmérésbe. Nem, nem az alkohol búfelejtő hatásának akartam áldozni, éppen csak kedvem  támadt ücsörögni , és pusztán a hasznos szórakozás kedvéért megfigyelni az embereket; és gondoltam, esetleg  beleolvasok egy keveset a nálam lévő könyvbe is. Egy hosszú, kevés házi málnaszörppel megbolygatott fröccsöt rendeltem, száraz fehér borból. A kocsmáéval megegyező szellemi nívón létező pultos, azzal a jóindulatú, macsó rosszallással meg is jegyezte nekem, hogy képtelen máshogy gondolni erre az italra, mint "csajpiára". Megértőn mosolyogtam vissza rá.

     Szóval, ültem az asztalomnál, a csajos piám a Vidám tudomány mellett, amikor bejött két férfi. Az első intuitív benyomásom az volt róluk, hogy ezek biztosan egy törzsből valók. Amikor aztán egyfajta réveteg peckességgel megkérdezték a pultost, "mi a legmagyarabb italod", nyilvánvalóvá vált, melyik az a törzs. Bevallom, a létezésem kis ajándékának fogtam fel, hogy az egyébként tágas helyiség számos szabad asztala közül épp a mellettem lévőt választották. Mintha hallgatóságot szerettek volna maguknak. Még ha ilyen indirekt hallgatóságot is, mint amilyen én voltam a szomszéd asztalnál. Sosem titkoltam, olykor szeretek ízelítőt kapni abból, hogyan zajlik másokban az élet. Általában nagy kedvemet is lelem az emberek megfigyelésében, illetve a viselkedésük megértésére tett erőfeszítésben. Nos, nem is kellett mást tennem, mint hátradőlnöm a székemen, és máris bekerültem abba mitikusan szép törzsi világba, amely a két férfi beszélgetéséből bomlott ki előttem. 

Ahogy az elmondásaikból kiderült, egy nagy és sikeres törzs kicsiny és sikertelen tagjai ők.  Szavaik csordultig voltak az elismerés utáni vággyal, amely elismerést ha másért nem, hát származásuk okán, ha mástól nem, egymástól meg is kapták. Néztem a két egyre inkább megindultan beszélgető férfit, és jól láthatóan emelte őket egyre magasabbra ez a thümotikus szenvedély, amelyen keresztül alapvetően a különbözés rangját kívánták megszerezni. Különbözni, megélni az egyéniségünket, alapvető emberi törekvés.

     És tudod, mit? Ez így rendben is van. Hiszen ez a jó öreg Platón által thümotikusnak nevezett "lélekrész" kizárólagosan a rangszerzés kivívására irányul. Az ember különbözőbb, tehát a maga nemében "jobb" akar lenni a másiknál. Ez az emberek között konkurálást alakít ki, az pedig a társadalom természetes felhajtóerejeként jelenik meg.
Hogy érdekes? És izgalmas felvetés? Kétségtelen, azonban, mint az annyira nyilvánvaló, hiszen mégis csak emberekről van szó, sokaknak beletörik a bicskája ebbe a - hadd nevezzem így - különbözöm, tehát vagyok gondolkodási paradigmába. És neked nyilván nem kell magyaráznom,  a beletörött bicska azt a frusztrálódott akaratot szimbolizálja, amelynek ez az elismerés révén besöpörhető pozitív megerősítés, végső soron a sikerélmény lenne a célja. Tulajdonképpen, és egyszerűen fogalmazva: a rang.
Nos, a szomszéd asztalnál ülő két férfi is a beletörött bicskájúak közé tartozhatott. Ezt abból szűrtem le, hogy azokból a könnyen azonosítható, tipikus elemekből építkeztek, amelyeket oly sokszor felismertem már azelőtt is azoknál, akikben eltespedett a sértett sikertelenség. Ugyanis az ilyen, "bicskaelkettyintős" esetekben kapnak eltúlzott jelentőséget azok a természetes adottságok, mint a bőrszín és a származás. Tehát mindazok a "sorstények", amelyekhez az adott egyénnek tevőlegesen semmi köze nincsen. Ugyanakkor még ha semmit nem is kell tennie ezért a rangért, ha valaki rálép erre az útra, onnantól kezdve nem csak egy ember lesz, hanem egyetlen ugrással az emberi fajok csúcsára kerülve, a fehér ember "válik belőle". És ez cizellálható  is tovább, méghozzá minden komolyabb szellemi erőbefektetés nélkül, csak elég, ha valaki engedi, hogy a tudattalan én-védelmi mechanizmusok vitus táncot járjanak benne a fájdalmas valóság teteme felett. És az ember már nem csak fehér, hanem fehér és keresztény. Nemcsak fehér és keresztény, hanem törzsi, és nemcsak törzsi, hanem igaz törzsi.
Igen, jól látod, beszorítják magukat. Hiszen a kör egyre szűkül, egyre konkrétabb lesz a belső, az emberünk tulajdonképpeni önmeghatározása. És teljesen logikus, hogy ezzel paralel a kirekesztett dolgok halmaza meg bővül. Ez a szűkös tér, a bezártságból fakadó látszólagos egyértelműség ad biztonságot ezen karaktereknek, mert az eltünteti az identitáskeresésük frusztráló kudarcait. És így minden esetben biztosan tudhatják - és ebben rejlik látszólagos magabiztosságuk -, hogy mi a jó, a helyes, mi az igaz. Talán az abszurd életszemléletem miatt, de mindig volt a szememben némi pikírt bája az ilyen gondolkodás azon számomra egzotikusnak mutatkozó vonásának, hogy fordított logikát alkalmaz: azért jó egy oldal, mert ő odatartozik, és hát: mert ott vannak a „mieink”.
Emlékszem, abban a pillanatban olyannak láttam azt a két embert, mint akik olyan szűkös helyre szorítják be magukat, hogy egész egyszerűen ne tudjanak eltévedni. Pontosan meghatározhatóvá, pontokká lettek. Mert a pont, biztonság.

     Végső soron volt valami nagyon valóságos abban, ahogy a férfiak a fantáziálgatás cseles útjain barangolva igyekeztek illuzórikus rangot szerezni maguknak. Mindez csak azt a tételt igazolja, miszerint mindenki úgy küzd meg  életének nehézségeivel, ahogyan azt képességei és beállítottságai lehetővé teszik számára. Nekik ez a megküzdés egy olyan mindent áthatóan  fantáziadús értelmezési keret segítségével ment, amelynek néhány eleme igazán megérdemli, hogy tudomást szerezz róluk.
Hogy már kíváncsi vagy? Ezt le sem tagadhatnád; megváltozott a hangod. Nos, ilyen mitikus történetük például, hogy valójában a törzsük, és nem a zsidók Isten kiválasztott népe. Pedig igen, a Bibliában szerepeltetett Istenről van szó. De várj csak, mert nem véletlenül vagy csak hóbort gyanánt választott Isten népet magának, hanem egyenesen egy szent küldetés végett,  mégpedig hogy e törzs őrizze meg az emberiség számára a szeretetet. De ott van az is, miszerint a Názáreti Jézus a Bibliában való feltűnése előtti időkben látogatást tett bizonyos Erdélyi Bölcseknél. Ezzel arra céloznak, hogy Krisztus a tömegekre nagy hatást tett életfilozófiája egy részben ezen bölcsektől ered. Ha még mindig nem lenne világos, Erdélyt pedig embereink törzse lakta.
Azt láttam az arcukon, hogy mindazt, amiről beszélnek, békésen összetartó kontextusba rendezi bennük a paranoid bizonytalanság nagyravágyása. De amikor azt beszélték meg, amit mitológiájuk legmerészebb elemének érzek, ők is közelebb húzódtak egymáshoz. Hangjuk sokkal diszkrétebb tónusba váltott; végül is magáról az Ellenségről volt szó. A külső szemlélő szemeiben éppen úgy festettek, mintha valami komoly fajsúlyú, bennfentes témát beszélnének meg.
Ehhez képest azt ecsetelték, hogy annak idején a dinoszauruszok nem haltak ki, hanem elhagyták a bolygót, méghozzá nem mások, mint az UFO-k közreműködésével. Ha jól emlékszem, a Szíriuszra mentek, ahol valamilyen úton-módon, az evolúció furcsa humorát megtestesítve a dinók átalakultak zsidókká. Nos, a földönkívüliek, éppen ahogy a dinókét, a zsidóknak is a pártját fogták, és visszahozták őket a Földre, hogy romboljanak, bomlasszanak, és hogy legyenek szívós rákfenéi az emberiségnek. Az nem derült ki (legalábbis számomra nem), hogy ezek a földönkívüliek a Szíriuszról származnak-e, avagy azt a bolygót is éppúgy csak felhasználják beteges és gonosz játszadozásaikhoz, ahogyan a Földet.
Arcukon a félelem és a harag jelei jelentek meg. Azt mondták, legalábbis azt az üzenetet igyekeztek egymás felé közvetíteni, hogy ők szembeszállnak ezzel az ellenséggel, amelytől féltek, és amelyre haragudtak. Ennek a kútnak vize locsolta önbecsülésük kiszáradt földjét. Kellett nekik ez a harc ezzel a nem túl konkrét ellenséggel, hogy becsülni tudják magukat. Mikor aztán kibeszélték ezt, újból kissé hátrébb húzódtak, vissza nagyjából abba a távolságba, ahol azelőtt helyezkedtek. Hátradőltek, mindketten vettek egy nagy levegőt a nehéz témára. Véletlenül, de jelentőségteljesen egymásra néztek, és szemeik úgy csillantak össze, ahogy csak a nagy titkok tudóinak szokott.

     Hogy mit gondolok erről? Jogos kérdés. Kétségtelen, hogy megeshet az ilyesmi. Mint ahogy számos, nagyjából végtelen számú más dolog is. Ugyan, nem tudom, mi utal a földönkívüliek és a dinó-zsidó konglomerátum közötti összeesküvésre... Elnézve a két fickót, mégsem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a kinyilatkoztatásszerű törzsibb a törzsinél attitűd, valamiféle lelki defektust kompenzáló aktus csupán. Mintha valamiért azt hinnék, hogy nem elég különbözőek, nem elég jók, nem különlegesek eléggé ahhoz, hogy a többiektől megkapják a vágyott megbecsülést. És mintha egy folyamatosan jelen lévő hiányérzetként feszülne ez bennük. Egy frusztrációfakasztó forrás.
Hogy eltűnik-e ilyenkor ez a szenvedély? Hát nem, és éppen ebből alakul ki a lélektani kalamajka. Méghozzá oly módon, hogy az emberben a megrekedt elismerés utáni vágy, a mindennapok hiátusát kiradírozandó, egy könnyed sasszét alkalmazva, elkezdi azokat az adottságokat különbözőség, s így az elismerés tárgyaként feltüntetni, amelyekre azelőtt ő maga is, mint a sorsszerűség megnyilvánulása gondolt –  így a kultúra, a gének, a származás, a törzsük történelme. Így lesz emberünk a legjobb abban a dologban, amelyben mindenki önkéntelenül osztozik. Mindenkinek adottan van származása, törzsi hovatartozása, bőrszíne. 

     Tulajdonképpen azt mondhatom, rövid, de lényegi metamorfózison megy keresztül, s máris a törzsi archetípussá válik. Elért a pontig, meglelte az élet nedűjét, rátalált különbözőségének mibenlétére. Értelmezésében a létezés egy magasabb szférájába emelkedett. Ettől kezdve nem csak egy (akármilyen vagy valamilyen) törzstag lesz, hanem ő lesz a törzstag. Már nem - mondjuk - Peti a pék, hanem Peti, a törzsi pék. És ez Peti számára komoly különbség. Igen, tudom, Peti eddig is a törzs tagja volt, de valahogy nem úgy. Most lett csak igazán törzstag, most, hogy már deklaráltan is azzá "lett". Az egyértelmű, a pontosan meghatározott törzstaggá. Ettől kezdve egyfajta zsinórmérték lesz; aki törzstag, az olyan, mint ő. Ami „valóban” törzsi, azt ő felismeri.  Emberünk szeme ezután nagyon hamar rááll arra a látásmódra, amely biztosan leplezi le az eltérést törzsi és nem-törzsi között. Majd ez a képessége odáig finomodik, hogy egészen apró eltéréseket is képes megfigyelni: csalhatatlanul leplezi le a törzsi elhajlókat, a nem eléggé törzsieket, illetve a megtévesztett törzsieket is. Amikor igaz törzsivel találkozik, szeme nagyot csillan, éppen ahogyan azt a két szomszédomban ülő férfinél is megfigyelhettem. 

     Rendeltem magamnak még egyet. Kissé kábának tűnhettem, amikor a csapos, a jelleméből fakadó szikár szívességből kihozta nekem a második italomat. "Tessék a csajpiája" - mondta hangjában amolyan pajkos lenézéssel, és mintha egy gyors somoly is átfutott volna az arcán. Mivel rendjén valónak tartottam a pultos hozzámállását, nem zavart meg abban, hogy továbbra is fókuszálás nélküli tekintettel nézzek magam elé, és közben a jól hallható szavak alapján hagyjam felépülni magamban a "szomszéd asztal világát". 

Hogy ez lenne-e minden? Hogy folytatnám-e? Igen, jól látod, belém szorult még néhány gondolat. Itt van mindjárt az, ami annak kapcsán merült fel bennem, hogy milyen sokat használták a "mi", "mieink", az "ők", "ezek" szavakat. Teljesen duális világképüket "a Jók" és "a Rosszak" népesítik be. És be kellett lássam, teljesen rendjén való, hogy ezekben az emberekben magától értetődő módon fogalmazódik meg az „Ők és Mi” ellentétpár. Így lesz világossá számukra, ki barát és ki ellenség.  Az igaz törzsivé válást megelőzően kusza dolgok a helyükre kerülnek bennük. A világ magától értetődővé válik; gondolkodást, további megismerést nem igényel; már minden tiszta és egyszerű, egykori kétségeik már a múlt zavaros ködébe vesztek.

     Az így gondolkodók számára az élet egyértelmű. Hogy ez nem teljesen világos? Nézd, mint ahogyan azt elmondtam,  pontosan tudják, kihez tartoznak. Ezek számukra a „mieink”. Identitásukat a törzshöz tartozás élménye alapozza meg. És ott van az is, hogy megingathatatlan morális értékrendre találnak, és ez nem más, mint maga a „Jó”. És mivel csalhatatlanná lett szemük ezer közül is felismeri az igazt, azaz törzsük tagjait, a követendő minta is az ölükbe hullik. Hogy milyennek kell lenniük a mintáiknak? Nagyon el lehetsz kalandozva, vagy valamit nagyon érthetetlenül magyaráztam el, ha nem is sejted ezt. Hogy sejted? Akkor halljuk! Igen. Így van, törzsinek. 

Az összes számukra értékkel bíró viselkedési mintára az nyomja a hitelesség pecsétjét, hogy az illető egy törzsi. Azt mondod, hogy akkor a törzs ponttá egyszerűsödött tagjai bizonyos szempontból nagyon rigid közösséget alkotnak? Hogy kissé olyan ez, mint a holdkórosság? Hogy egyszerre álmodozók és gondolatilag merevek? 

Ó, ezt a kérdésedet, hogy "mire megy ki a játék", máris megválaszolom neked. Egy olyan  állapot realizálódását kívánják, amikor a törzs minden tagja igaz törzstag; valamint hogy mindegyikük életének félreismerhetetlenül a törzsi büszkeség legyen a mozgatóereje.
És egy ilyen, sosem volt törzsi történelem illuzórikus dicsőségének roskatag talapzatára felhúzott, idealisztikus világképben lelik kollektív örömüket. Olyan kis-nagy játszótér ez, ahol a lelkük felelősségvállalás nélkül fickándozhat.
Milyen szép a naplemente! Gyorsan be is fejezem, hogy átadhassuk magunkat a világ szépségének.

     Hát, aztán egyszer a nagydarabnak megcsörrent a telefonja, valószínűleg a felesége lehetett, mert eleinte erélyesen fogalmazott, hangja olyan volt, mint egy patriarchális közösség fejének. De az asszony nem nagyon illetődhetett meg, mert egyre inkább belefojtotta a szót a férfiba. Miután letette a telefont, nagyon gyorsan menniük kellett. Hamar fizettek, még benn egy határozottan maszkulin mozdulatsorral kivitelezett kézfogás mellett  "szebb jövőt" kívántak egymásnak. Amikor kiléptek az ajtón, talán ha két szót váltottak, és már mentek is a szélrózsa két irányába.

     Hát, nagyjából ennyit mondanék neked erről, C3PO. Te köszönöd? Ez kedves tőled, de azt hiszem, a meghallgatásért én tartozom neked köszönettel. Hogy feleslegesen udvaroljuk körbe egymást? Mennyire igazad van. Jó veled létezni, C3PO. Igen, látom a kezeden a katicabogarat. A naplementében még szebbek a pettyei.