Emberrajz

Ott az az ember! Azért olyan mocskos, mert az előbb még a földön feküdt, ahol patkányok kerülgették. Az éjszaka annyira lerészegedett, hogy nem lévén ereje, ami tovább vigye, lefeküdt az első megfelelőnek látszó helyre, már amennyire egy csontrészeg ember megfelelőnek ítélhet egy helyet arra, amit csinálni akar, amikor még azt sem tudja, mit szeretne ott csinálni. A lelke belsejében sátortábort verő, gigászi méretű tanácstalanság közepette, mindenesetre engedve a gravitáció édes hívásának, vízszintes testtartást vett fel. Olyannyira mély álom ragadta markai közé, hogy amikor két tizenéves suhanc fölé állt és mindenféle szavakkal ébresztgette, nem reagált semmit, csak feküdt ott belemerevedve a mozdulatlanságba. Teljesen halottnak tetszett, ahogy élettelenül hevert az utcán. A két fiú gondolván, ha halott már úgy is mindegy neki, ha meg nem, és csak tetteti, akkor megérdemli, ha pedig hullarészeg, már elázott annyira, hogy nem árt neki egy kis locsolás. Így hát nem haboztak, elővették a pöcsüket – amit gyermekkorukban az édesanyjuk csak pöcörőnek nevezett -, és mindketten nyakon hugyozták az ismeretlen férfit. A bennük lévő tetszési indexen igen komoly értékek mutatkoztak meg eme mutatványok folyományaként, amit harsány és ziháló vonyítás keretében juttattak felszínre. Majd elrakták gatyájukba az odavalót, és már éppen indulni készültek, amikor is az egyik fiú – a vakmerőbbik – egy méretes turhát köpött a fekvő ember arcába. 

A köpet a férfi homlokának közepére, pontosan szemöldökei közé csapódott. Olyan volt, mint valami extrém bindá. Aztán a köpedék lefolyt a férfi szemgödrébe, majd az orra mellett elért egészen az ajkaihoz. Ott meghatározhatatlan ideig és megfejthetetlen okból habozott, de nem hosszú idő eltelte után belefolyt a szájába, ahol egyesült az ott található nyállal. Bizarr dolog. Ha hívhatjuk ezt a szokatlan formában lebonyolított nyálcserét csóknak, akkor bizarr egy csók volt, az már biztos.
A fiúk estéje végleg és menthetetlenül fel volt villanyozva. Olyan jótékony hatásként dolgozott bennük annak tudata, hogy bizarr tettek tetemre hívásával megaláztak egy magáról mit sem tudó embert, hogy nem történhetett velük olyan balul elsült dolog, ami lelohaszthatta volna gyermeki ajkaikról jókedvük mosolyát. Mondjuk, az a bizonyos ember, akit helybenhagytak, csak mostanság, a reggel józan fényei mellett szerez tudomást a megaláztatásáról, miután lassan visszanyeri zsibbadt éberségét, és megérzi a ruhájából gőzerővel párolgó  férfivizelet semmihez sem hasonlítható, éles szagát. A fiúkák még édesdeden alszanak a főként pop-kulturális erőszaktevők posztereitől otthonos szobáikban. Majd amikor felébrednek, fogat mosnak, és leülnek a televízió és az internet elé, hogy tájékozódjanak a világ dolgai felől; megejtenek néhány telefonhívást, csacsognak a legkülönbözőbb és legsemmitmondóbb témákról, s ezzel majd el is megy az egész napjuk, és így estére nem marad más, mint a fogmosás, aztán irány az ágy. A mocskos, húgyszagú, arconcsulázott, másnapos férfiembernek az egész napja azzal telik majd, hogy otthon megpróbálja beadni a feleségének a szokásos, nem túlságosan kidolgozott fedősztorit, ami a valódi történéseket hivatott elleplezni a hívatlan feleségszemek előtt. Nem mintha az úriembernek bármily csekély mértékben is fogalma volna arról, mi történt vele a valóságban. Viszont érdekességképpen elmondom, annak ellenére, hogy ő nem fogja megtudni az igazat, a szomszédjában lakó tizenéves fiú, aki egyébként csúzlival szokta lövöldözni a férfi macskáját – akit Napóleonnak hívnak, és egy dagadt, herélt kandúr -, már az első óra előtt tudni fogja, hogy két iskolatársa az éjjel levizelés útján alaposan "megcsinált" egy ittas egyént, noha az neki sem lesz tiszta, hogy a szóban forgó ittas egyén a szomszédban lakó „Undor úr”. Ugyanis ő így nevezte a húgyszagú, magyarázkodó pernahajdert. Az infót egy osztálytársnője kacagva meséli el neki, akibe szerelmes, és akivel már csókolóztak is, sőt melleinek puha tapintását is volt szerencséje érezni vézna tenyerében. A lánynak az a fiú mondja el a történetet, aki a jól elhelyezett köpésével pontot tett a megalázó-hadművelet végére. Ráadásul slusszpoénnak sem volt a legutolsó – tartották a fiúk köreiben. Már-már műalkotásként beszéltek a tettről, a „vagány kivitelezőről" pedig művészként, holott az ifjú azt sem tudta volna még megközelítőleg sem leírni, mit jelent a fogalom: művészet.

Természetesen a férfinek nem hiszi el a felesége az édes-bús történetet a férfiszív mélyén található érzékenységről, némelyek magányra kárhoztatottságáról, a szeretet és megbocsátás jelentőségéről, a család szakrális voltáról, meg úgy általában semmiről. 
A férfit ez nagyon elszomorítja, és az egész napját a borús egyhangúság fogja betölteni, ami ráadásul kíméletlen reakcióba lép a másnaposság okozta levertséggel. Az eredmény: a vég várása. 
A férfi a lakás egyik szegletében húzza meg magát, a hangját sem lehet hallani.