A kezdet

   Az első a legnehezebb... mert azzal oda a szüzesség. Bár ma már ez sem feltétlenül jelent problémát. Lelkes, és korunk piacvezető bálványához, a pénzhez rendkívüli imádattal forduló plasztikai sebészek rendelőikben erre is kínálnak megoldást. Szűzhártya rekonstrukció=X forint. Eurót elfogadnak. De ezt a bejegyzést nem a "szépészeti" műtétek vagy az azt végzők elleni kirohanásnak szánom, hiszen mindannyian meggyőződhetünk arról a kritikus és önmegtartóztató szellemiségről, amelyben munkájukat végzik, ehhez elég megnéznünk Geronazzo (remélem jól írom) Máriát vagy korunk napi hőseposzának, a VV-nek egynémely szereplőit.
   Meg kell hagyni, Homérosz nem bánt ennyire fukarul az eposzi jelzőivel, mint a valóságot mediatizált formában bemutató show szerkesztői: náluk mindenki VV. Bár lehet, hogy a korszellem gaz igazságának hamisan csillogó judástallérjai ott ficeregnek a zsebükben, hiszen ma mindenki annyira igyekszik eredeti  lenni, hogy a többségnek sikerül a végére tök ugyanolyanná válnia.
   Bagolyszemű Pallasz Athené, Sokat tűrt Odüsszeusz, Gyors léptű Akhilleusz - boldog antik idők!
Korunk világának való hősei: VV Gizi, VV Marcsa - pedig talán a "Hisztérikus" vagy éppen az "Elveszett" találóbb volna. Persze nagyon könnyen meglehet, hogy egyáltalán nem ítélem meg jól a műsort, a "tévézést", megszegem a piac törvényét, "nem itt élek", de az is lehet, hogy "el vagyok varázsolva", mert túl sokat nézek ki az emberből, pedig nem kellene jobban tisztelnem, mint egy fogyasztásra kondicionált bioautomatát.
Ezen még elmerengek...de nem ígérek semmit.


 NagyA nagy feladata

NagyA kilép a lépcsőházból az utcára.
Kettőt lép, majd megáll.
NagyA néz jobbra, néz balra.
Aztán előre, utána maga mögé.
Felnéz az égre.
NagyA agya lassan beindul…
Belégzés, kilégzés.
Újra jobbra néz, majd ismét balra.
Lassan megszületik a gondolat.
Talán nemsokára meg is érti.
Zsebébe nyúl, rámarkol a cigis dobozra.
Belélegez, kilélegez.
Elmereng.
"Mit is kéne?!"
Kezét kihúzza.
Lepillant:
"Aha! Cigi!”
„Az jó lesz!”
Belélegez. Kilélegez.
Öngyújtó után nyúl.
Nem találja.
Nagyot sóhajt.
Aztán még egyszer – dühösebben.
És még nagyobbat.
Megtalálja.
Hú! - mondja
Rágyújt.
Belélegzi a füstöt.
Majd kilélegzi.
NagyA már nagyban füstöl.
Egyik kezét zsebébe teszi.
Másikban cigaretta.
„Mit is akartam?” – teszi fel magának.
NagyA tanácstalan.
Tudja, hogy akart –
De nem tudja, mit.
Nincs más:
Belélegez, kilélegez.
Még ég a cigaretta,
Még él a remény.
„Mi lehet? Mi lehetett az?”
NagyA agya kattan, kattan –
De nem, nem halad.
NagyA körbenéz:
Most egyetlen mozdulattal jobbra is és balra is.
„Hátha az égben lesz!” – próbál magán segíteni.
Nem, nem az égben van.
Belélegez – de most nehezebben, mint eddig.
Kilélegez – nehezebben, mint eddig.
NagyA-ban érzések keltődnek.
És harcra kelnek egymással.
A csalódottság győz.
NagyA csalódott.
NagyA az orrát lógatja.
Már nem néz jobbra, s nem néz balra.
Sem föl, csak le.
NagyA a földet nézi, a cipője orrát.
„Akartam, de nem tudom, mit. Pedig akartam tudni…”
Ezt állapítja meg.
NagyA bólint – csak úgy magának.
Eldobja elégett cigarettáját.
Belélegez, kilélegez.
Megfordul.
NagyA bemegy a kapun.
És csak reméli, hogy „azon” a kapun.
NagyA megfutamodott.