A második napon

Nehéz elhinnem:

Rám szakadt minden,

Mit tettem vagy elmulasztottam

S mivel a pokolra jutottam.

Magányos e hely és kínzó,

Ninike az egyetlen kapaszkodó,

Kinek szeme kegyetlen kérdéssel sújt:

"Ugye apám lesz innen kiút?"

Szétvertem családunk,

Elértem: elváltunk.

Tudatlan voltam, egy bamba marha,

Ki a szépet és tisztát veszni hagyta.

Most sírhatok, foghatom a fejem,

Kereshetem újra a világban a helyem;

Tudva, ha nem megy és nem találom,

Örökre odalesz kis családom.

Még nem tudom az utam, célom sejtem csupán,

És bízom abban, nem intézem ilyen bután,

Ahogy idáig pazaroltam és éltem,

S utam végén hozzád visszaérek.

Gödöllői fehér fény

Rumcájsz ül a válladon

Persze, könnyen lehet, hogy rosszul látom.

Erősen nézem, igyekszem összerakni a képet,

De valamiért nehezebb, mint egy száz ismeretlenes képlet.

Fülemet émelyegve tépi a sok olasz szó,

Értelmemnek igazán jól jönne egy frankó lasszó.

Szemem, fülem csaló lett, orrom dezertált,

Tapintásom olyan, ahogy az elefánt érzi a porcelánt.

Azt mondod, ez egy kibaszott csapda,

Pedig csak az agy van jóindulatúan felkavarva.

Bármi lehet, úgy öröm, mint bánat,

Az egészben a legjobb, hogy nem látom anyámat.